Székely Csaba 8 évesen kezdett el jégkorongozni Gyergyószentmiklóson, ahol egészen 16 éves koráig játszott a korosztályos csapatokban, majd 23 éves korában, a Vasas együttesében eltöltött évek után akasztotta szögre a játékos korcsolyát.

A hosszú évek óta Magyarországon tevékenykedő fiatal szakember 2011-ben kezdett edzősködni. Azóta a Vasas egyesületében játszó kapusokkal dolgozik az U10-es korosztálytól egészen az U20-asokig. A tavalyi szezonban a Dunaújváros felnőtt csapatában is segítette a kapusok munkáját, illetve az U13-as és U14-es magyar válogatott mellett is edzőként dolgozik.

Szuper Levente kapustáborában háromszor is részt vett már mint segédedző, illetve a miskolci kapustáborban is segítette Farkas Tamás és Rastislav Stana munkáját.