A tavalyi óriási érdeklődés miatt az U10-es mellett először U12-es korosztályban is lesz jégkorong Gyerekvilágbajnokság! Örömmel jelentjük, hogy a mezőny összeállt!
 
A kiírásban Újpest szerepelt a torna helyszíneként, azonban nemrég visszamondták a foglalást, így új helyszín után kellett néznünk. Így idén mindkét korosztályban a Dunaújvárosi Jégcsarnok jegén zajlanak majd a mérkőzések. A 2005-2006-os korosztály április 22-én és 23-án versenyez majd.
 
A tornán az U12-es magyar bajnokság szabályai szerint játszanak majd. Minden csapat összesen öt mérkőzést fog játszani (szombaton hármat, vasárnap pedig kettőt). A játékosokat a mérkőzésen kívül is színes programcsokor várja majd - például közösen nézzük majd meg a Divízió I/A világbajnokság Ukrajna-Magyarország összecsapását a jégpálya mellett egy nagy kivetítőn. 
 
A csapatok összeállításai a következőképpen alakultak:
 
 
Oroszország Svájc Csehország  Kanada 
Leitgieb Dominik (DAB) Kaszián Ákos (Veszprém) Nagy Dávid (Miskolc) Madarász Kristóf (KSI)
Barabás Barnabás (Veszprém) Csörgő Zalán (Szekszárdi JE) Rettegi Zoltán (KMH) Halász Márk (DAB)
       
Tóth Boglárka (Debrecen HK) Nagy Benjamin (DAB) Kuminka Zsombor (DAB) Molnár Botond (DAB)
Kiss Péter (KMH) Magyar Gerrgely (KMH) Németh József (MTK) Pallag-Bozsák Róbert (IOGJA)
Sári Krisztián (Tisza Volán SC) Mester Máté (UTE) Barna Olivér (DAB) Sipák Dominik (Győr ETO HC)
Antonijevic Aleksandr (Tisza Volán SC) Kocsis Norbert (Jégoroszlánok) Kápolnás Marcell (Kaposvári SI) Barati Ádám (Veszprém)
Ivanics Máté (Jászberény SE) Krausz Márton (Miskolc) Márton Roland (Miskolc) Szalontai Lázár (Debreceni HK)
Mészáros Bence (MAC) Vásárhelyi Péter (Szigeti Bikák) Dobó Ármin (Tisza Volán SC) Pozsgai Bence (Győri ETO HC)
Regős Dávid (Szekszárdi JE) Pál Dániel (Veszprém) Máhl Fruzsina (Veszprém) Havadi-Nagy Bálint (Kaposvári SI)
Bali Gergely (Vasas SC) Mácsai Levente (HC Kiskőrös) Szakács Bence (DAB) Szatmári Péter (Miskolc)
Kovács Domonkos (KSI) Beregszászi Borisz (KSI) Simon András (Sportország SC) Horváth Marko (Tisza Volán SC)
Fűke Réka (Győri ETO HC) Tiszperger Péter (Kaposvári SI) Csontos Dominik (Kaposvári SI) Beck Szabolcs (Veszprém)
Biró Aba (KMH) Orgoványi György (UTE) Osváth Levente (Szigeti Bikák) Závoczky Dominik (FTC)
Hidvégi Hanna (Sportország SC) Várhegyi Csongor (Tisza Volán SC) Lupa Dániel (UTE) Eperjessy Ádám (KSI)
Kopfer Ádám (UTE) Bak Ármin (Miskolc) Gégény Richárd (Sportország SC) Alács Levente (KSI)
Szallai Benedek (Tisza Volán SC) Kovács Soma (Debrecen) Csányi Bence (Tisza Volán SC) Alszegi Bernát (Táti Tigrisek)
Németh Áron (Szombathelyi Pingvinek) Nagy Zalán (White Sharks) Debreceni-Bárány Regő(Veszprém)  Sándor Balázs (UTE)
       
USA Magyarország Finnország Svédország 
Megyeri Zsolt (IOGJA) Papp Gergő Patrik   (Gepárd JE) Szabó Rácz Albert (Tisza Volán SC) Ciulli Romeo (Tisza Volán SC)
Nagy Eszter Rebeka (Szigeti Bikák) Hajdú Gergő (Szigeti Bikák) Meszáros Gergő (Veszprém) Raveczky Zsolt (White Sharks HC)
       
Rácz Levente (DAB) Horváth Alex (DAB) Piszmann Sándor (DAB) Gyarmati Gergő (KMH)
Görbe Balázs (Jászberény SE) Sárközi Gergő (Jászberény SE) Dobi Marcus (DAB) Szabó Rácz Maxim (Tisza Volán SC)
Komáromi Lóránd (DAB) Dobák Bendegúz (UTE) Lőczi Barnabás (Kaposvári SI) Birta Levente (Sportország SC)
Lobenwein Bálint (KMH) Franyó Krisztián (Sportország SC) Szabó Bulcsú (Sportország SC) Szilassy Levente (IOGJA)
Débics Dávid (DAB) Katona Levente (DAB) Bareith Sebestyén (Sportország SC) Molnár Levente (Gepárd JE)
Ónody Csenge (Hatvan) Rajnai Zsombor (IOGJA) Temesi Dávid (FTC) Orosz Balázs (Jászberény SE)
Szabó Áron (KMH) Bekker Endre (KSI) Kovács Bálint (IOGJA) Szoboszlai Péter (KSI)
Bisz M. Patrik (MTK) Tóth Flórián (DAB) Kálmán András (MAC) Kovács Dávid (Sportotszág SC)
Osznovics Lóránt (Tisza Volán SC) Vörös Henrik (Tisza Volán SC) Nagy János (Sportország SC) Horányi Sándor (Vasas SC)
Balogh Ádám (Veszprém) Rácz Ábel (Debreceni HK) Almás Zétény (UTE) Szőke Gergő (Tisza Volán SC)
Kálmán Viktor (FTC) Szabó István Attila (Jégoroszlánok) Varga Bátor (FTC) Bichis-Gál Milán (Győri ETO HC)
Csutorás Zsombor (Kaposvári SI) Bársony Ádám (Kaposvári SI) Haraszt Domicián (Győri ETO HC) Horeczki Lilla (KMH)
Alács Roland (KSI) Tóth Viktória (DAB) Balogh Kristóf (Kaposvári SI) Hegy Dávid (Sportország SC)
Gombkötő Darius (Tisza Volán SC) Kiss Béla (Tisza Volán SC) Révész Dániel (DAB) Markulik Kende (Tisza Volán SC)
Vincze Dávid (White Sharks HC) Deák Flórián (DAB) Paróczy Szabolcs (Tisza Volán SC) Tárczy Botond (Szombathelyi Pingvinek)
  Sára Szabolcs Alex (Pesterzsébet)    
 
 
Hamarosan azt is megosztjuk, hogy ki, melyik csapatnak lesz az edzője a kétnapos megmérettetésen! 
Alig két hónap és indulunk is! Mi már alig várjuk a kezdést!