Az U12-es Gyerek Világbajnokság, ahogy azt már korábban írtuk, két helyszínen, az Érdi és az Újpesti jégcsarnokban lesz, hogy minden érdeklődő számára lehetőséget tudjunk biztosítani, hogy részt vehessen az egyedülálló tornán.

Akkor még csak a négy csoportot és a lebonyolítás rendjét tudtuk közölni, most viszont már a 16 résztvevő csapat játékosait is kisorsoltuk, így megvan, hogy ki, melyik ország színeiben versenyez majd:

A lista

Talán mondanunk sem kell, de a játékosokat a mérkőzéseken kívül színes programcsokor várja majd, a felejthetetlen élményeket pedig előre is garantálni tudjuk! Hamarosan találkozunk!