Az idei évben négy Santa Claus Cup tornával várja a csapatokat és a kilátogatókat az XCBlade Hungary Talent szervezőgárdája. Kezdjük egyből a főeseménnyel!

Az U10 AAA torna győztesének zászlója az, ami felkerül a Dunaújvárosi Jégcsarnok tetejére a másik 12 győztes zászló mellé. Négy évvel ezelőtt a hazai csapatnak sikerült nyernie, mint első és egyetlen magyar csapat, az azt követő három évben azonban a cseh csapatok domináltak: a Chomutov, a Trinec és tavaly a Decin gárdái állhattak a dobogó legfelsőbb fokára.

Nagyon nem egyszerű dolog megnyerni ezt a tornát, hiszen három napon keresztül kell nagyon magas szintű teljesítményt nyújtani, koncentrálni, nagyon rövid idő és kevés lehetőség van arra, hogy valaki kimásszon egy-egy hullámvölgyből. Úgy gondoljuk, hogy itt valóban a legjobb csapat teljesítmény elegendő csak ahhoz, ha a végén valaki győztesként akarja elhagyni a Santa Claus Cup eseményét.

Azonban ez csak egy csapatnak sikerülhet, viszont a Santa Claus Cup tornán nem csak a győztes csapat a fontos. Minden résztvevő csapat tagjai úgy mennek haza, hogy rengeteg élménnyel gazdagodnak és még sok év után is emlékezni fognak erre a tornára. Ez nekünk, a szervezőknek sokkal fontosabb, mint a győzelem. Érdekes adalék lehet, hogy nagyon sok egyesületnek ez az utolsó kis pályás tornája, mert januártól, vagy a következő szezontól már nagy pályán játszanak tovább!

A 2019-es év különleges nekünk is, mert úgy tűnik, hogy a 13-as szám számunkra szerencsét hoz, hiszen a főtornán a történelem során először 9 országból érkeznek a csapatok: Lengyelországból, Ausztriából, Csehországból, Szlovákiából, Horvátországból, Szlovéniából, Magyarországról és idén már egymás után ötödik éve Törökországból is érkezik egy csapat, Ukrajnából pedig ez lesz az első alkalom, hogy részt vesznek a megmérettetésen.

Itt láthatjátok a nagyon színes csapatlistát, amely az U10AAA Santa Claus Cup-on fog játszani három napon keresztül, 2019.12.06-08. között a Dunaújvárosi Jégpályán.

1. Hoba Bratislava (SVK)
2. HC Kosice (SVK)
3. HC Nitra (SVK)
4. HC Slovan Bratislava (SVK)
5. HK Lokomotíva Nové Zámky (SVK)
6. Letci Letnany Praha (CZE)
7. Byci Karvina (CZE)
8. HK Novy Jicin (CZE)
9. MMKS Podhale Nowy Targ (POL)
10. DAB Dunaújváros 2009 (HUN)
11. Hockey Club Kryzhynka (UKR)
12. Hokejovy Klub Pilsen Wolves (CZE)
13. HKMK Bled (SLO)
14. Buz Adam Gençlik ve Spor Kulübü (TUR)
15. Ice Hockey Klub Mladost Zágráb (CRO)
16. VASAS Budapest (HUN)
17. IOGJA Székésfehervár (HUN)
18. MAC Budapest (HUN)
19. UTE Budapest (HUN)
20. DAB Dunaújváros (HUN)

Nagyon várjuk a csapatokat és az érdeklődőket, azokat, akik már voltak nálunk és azokat is, akik most jönnének először! Higgyétek el, nem fogjátok megbánni!