A hatodik hétvégéje következik az Elit Képzésnek június 13-14-én, összesen nyolc edzést tartunk majd négy korosztályban (U16, U14, U12, U10).

Az edzéseket a vezetőedző David Minarik mellett tíz edző irányítja a jégen. Mivel az Elit Képzés célja, hogy a nevéhez méltó magas szintű foglalkozás legyen, ezért nagyszerű szakembereket sikerült beállítanunk a stábba. Közülük hárman az egyik legrangosabb elismerést, a Séra Miklós-díjat is elnyerték, ami a legjobb utánpótlás edzőnek jár. Keszthelyi Miklós 2018-ban, Babic Vladimír 2019-ben, míg Szajbert Krisztián 2020-ban lett a legjobb utánpótlás edző. Mellettük Barabás Miklós, Arany Máté, Jávorics Gábor, Kukucska Balázs, Kedves Alfréd, Markó István és a kapusedző Székely Csaba alkotja a stábot.

A színes edzésekről minden alkalommal fotók és videók is készülnek, májusban pedig a válogatott játékosok is meglátogatták az edzéseket, akikkel a gyerekek fotózkodhattak és autogramm kártyákat is alá lehetett iratni. Akkor Pozsgai Tamás, Magosi Bálint, Szirányi Bence, Vincze Péter, Sárpátki Tamás, Nagy Gergő, Sofron István és Rajna Miklós vett részt az Elit Képzésen, és mind a felnőttek, mind a gyerekek nagyon élvezték az edzést. Épp ezért júniusban is készülünk egy hasonló eseménnyel, most hétvégén három kapus, Arany Gergely, Kornakker Dániel és Bálizs Bence is segíti majd a hálóőrök edzését, mellettük pedig Magosi Bálintnak annyira tetszett a legutóbbi alkalom, hogy újra eljön hozzánk. A csapatot Nagy Krisztián, Terbócs István és az NHL Draftra készülő legfiatalabb válogatott tag, Papp Kristóf teszi teljessé.

Most hétvégén tehát a fejlődés mellett újra egy nagy élmény vár az utánpótlás tehetségeire!