Idén tíz korosztály vehet részt a programon a 2005-ösöktől egészen a 2014-esekig.
Minden korosztálynak, ahogy az a plakáton is látható, májusban és júniusban megterveztünk egy egynapos, az iskola utáni időszakban pedig három ötnapos campet. Így minden résztvevő 9-14 intenzív napon keresztül tud fejlődni nyáron ebben a három hónapban is.

Egy nap az Elit Képzés campen reggel 8-tól délután 4-ig tart és a következő van benne:
- 2 jeges edzés
- 2 száraz edzés
- tízórai, ebéd, uzsonna - tehát egésznapos full service

Egy nyolc órás turnusban négy aktív órát töltenek el a játékosok - mozgalmas a program. Emellett az étkezésre is külön figyelmet fordítunk, prezentációt is tartunk a játékosoknak, amiben igyekszünk megmutatni, hogy egy profi jégkorongozónak hogyan kell táplálkoznia, és mit jelent az, hogy egészséges életmódot folytat valaki.
A délelőtti edzésen öt állomás lesz, ahol bottechnika, korcsolya és agility fejlesztő feladatok lesznek főszerepben. Délután a jeges edzésen félórát csak a korcsolyatechnikát csiszoljuk, félórát pedig játszunk.
Az edzői stáb is bővül külföldi szakemberekkel, sőt, a nagyobbik korosztályoknak erőnléti edzőt is biztosítunk.

A regisztáció április 4-én kezdődik! Az Elit Képzésen csak a meghívott játékosok tudnak regisztrálni és résztvenni.

Tavaly azt tapasztaltuk, hogy nagyon sokan voltak, akik részt szerettek volna venni az edzéseken, de nem tudtak, mivel ez elsősorban Hungary Talent játékosoknak szólt.

Érdeklődni a megadott e-mail címen elitkepzes@gmail.com vagy a +36305632244-es telefonszámon lehet.