Az XCBlade Hungary Talent több eseményt szervez Magyarországon és külföldön is már öt éve - idén pedig az eddigi legnagyobb fejlesztésen fog átmenni, amiről hamarosan mindenkit tájékoztatni fogunk!

Az új projektünk, az Elit Képzés már évek óta tervben van, és aki követi a Hungary Talent-et tudja, hogy 2018 szeptembere óta a név mellett már logója is van az Elit Képzésnek, sőt, honlap is működik ennél a kezdeményezésnél.

Hogy miről is szól az Elit Képzés? Ahogy már írtuk, az XCBlade Hungary Talent minden évben sok eseményt szervez - az ezeken résztvevő legügyesebb, legtehetségesebb játékosok a Hungary Select csapatába kerülnek, ami természetesen nem a magyar válogatott, csak egy fejlesztési lehetőség, amivel biztosítani tudjuk ezeknek a gyerekeknek, hogy magas szintű hazai és külföldi tornákon vegyenek részt évi egy-két alkalommal. Ettől függetlenül természetesen minden játékos a saját egyesületében készül a szezonban, ott edzenek és játsszák a bajnokságot is, épp ezért nagyon köszönjük minden edzőnek és egyesületnek, akik partnerei ennek a projektnek.

Azt, hogy nem akármilyen tornákra járunk az eredmények is mutatják, hiszen az utóbbi 5 évben csak select csapatoknak kiírt tornákon próbáltunk részt venni, ami több mint 20 alkalommal sikerült is - ebből pedig egyszer sikerült nyernie a 2006-os csapatnak, tavaly nyáron, Prágában. Kiemelkedő lehetőség az, hogy ilyen fiatal korban már Európa legjobb select csapataival versenyezhetnek a magyar gyerekek!

Azoknak a játékosoknak szeretnénk elsősorban elindítani az Elit Képzést, akik a Hungary Select csapatokban versenyeznek. A tervek szerint minden korosztálynak kétnapos táborokat szervezünk május és június hónapokban, több hétvégén is. A két napba négy jeges és két száraz edzés mellett egy elméleti foglalkozást terveztünk.

Nagyon sok munkát és energiát fektettünk a programba, készen is álltunk mindennel, elkészült az internetes regisztrációs rendszer, megállapodtunk magyar és külföldi edzőkkel, megterveztük a programot, kibéreltük a tornatermeket és az uszodát is, sokan regisztráltatok is, minden hétvégére beteltek a helyek, de aztán sajnos közbeszólt a koronavírus.

Nagyon sokáig bizonytalan helyzetben voltunk, mert mindenki csak tippelni tudta, hogy mi lesz a kormány következő lépése, ráadásul mindennap más hírek jöttek, de végülis szigorú szabályokat betartva el tudjuk indítani az Elit Képzést.

Sokan tudjátok, hogy az XCBlade Hungary Talent-nek az Érdi Jégcsarnok az otthona a jégpálya nyitása óta.

A korlátozásoknak megfelelően a kétnapos tábor helyett Elit Képzés edzéseket tudunk szervezni, ezekhez az új feltételekhez alakítottuk a korosztályok edzésbeosztását is.

Ennek köszönhetően nyolc hétvégén át minden 2005-2011 közötti korosztály minden hétvégén részt tud venni edzéseken, aminek mi nagyon örülünk a sok bizonytalanság után!

A korlátozások könnyítése nem jelenti azt, hogy teljesen visszaáll a "régi" rend, hanem kénytelenek vagyunk továbbra is szigorú szabályokat fenntartani az egészség védelmének érdekében!

  • A jégcsarnok csak a jégpálya használatot biztosítja, más egyéb szolgáltatást, helyiség használatot nem. (tehát öltöző nincs, lelátót nem lehet használni, a zene megoldható)
  • Maximális létszám a jégen 30 fő
  • Edzés kezdete előtt 15 perccel tudtok bejönni a főbejáraton keresztül
  • Öltözési lehetőség nincs, csak a korcsolyát tudjátok felvenni a pálya mellett
  • Belépési nyilatkozat kitöltése kötelező a sportolók és edzők részére minden alkalommal
  • Szülőket és látogatókat nem tudunk beengedni.

A 2005, 2006, 2007, 2008, 2009-es születésű játékosoknak májusban és júniusban összesen 16 edzés van betervezve (minden szombaton és vasárnap egy edzés).

A 2010 és 2011-es születésű játékosoknak 8 edzésük van a programban, tehát minden vasárnap egy.

A májusi regisztrációt megnyitottuk, a júniusi regisztráció csak később indul majd.

Nagyon fontos, hogy az Elit Képzés az XCBlade Hungary Talent események között kiemelkedő és hangsúlyos lesz, mert a magyar játékosokat olyan szinten készíti fel, mint amilyet a válogatott programok során kapnak a fiatal tehetségek! Amit garantálni tudunk, hogy a gyerekek a jeges tréningek legmodernebb formáival ismerkedhetnek meg az edzések alatt és kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy használható tudást kapjanak, amit nem csak a Hungary Talent eseményeken, de a jégkorongos karrierjük során is hasznosítani tudnak majd!

Egy edzésen minimum 12, maximum 24 játékos lesz, akikkel 2-4 edző fog foglalkozni létszámtól függően. Az ilyen típusú képzésnél nagyon fontos, hogy hat játékosra jusson egy edző, mert így tudjuk majd hatékonyan végezni a munkát!

Regisztrálni lehet több edzésre is egyszerre, a rendszerben látható, hogy melyik edzésre hány szabad hely van. Amennyiben egy alkalomnál elérjük a 24 főt, akkor oda már nem lehet regisztrálni!

Szó szerint alig várjuk, hogy újra jégen lehessünk, használjuk ki, hogy lehetőségünk van újra edzeni - természetesen a szabályok szigorú betartása mellett! Várunk titeket!