Májusban elindult az XCBlade Hungary Talent új programja, az Elit Képzés, ami június végéig minden hétvégén tart.

A programhoz meghívásos alapon lehetett csatlakozni, hiszen elsősorban azoknak a 2005-2011 között született játékosoknak szólt, akik szezon közben a Hungary Select csapatában játszanak.

A program iránt nagyon nagy érdeklődés mutatkozott, a júniusi regisztráció elindulása után két órával már minden hely megtelt, sokan hívtak minket azzal, hogy csatlakozni szeretnének, de mivel korlátozott hellyel és idővel rendelkeztünk, nem tudtunk több játékost fogadni.

Erre a nagy érdeklődésre való tekintettel, és azért, hogy több gyereknek is tudjunk lehetőséget adni a fejlődésre, júniusban "külsős" játékosoknak is szeretnénk Elit Képzés edzéseket szervezni. Három napon három különböző korosztálynak tartunk foglalkozást:

2020. június 21. (2006/2007) 12:00
2020. június 27. (2008/2009) 15:45
2020. június 28. (2010/2011) 12:00

Amit garantálni tudunk, hogy a gyerekek a jeges tréningek legmodernebb formáival ismerkedhetnek meg az edzések alatt és kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy használható tudást kapjanak, amit nem csak a Hungary Talent eseményeken, de a jégkorongos karrierjük során is hasznosítani tudnak majd!

A regisztráció után, a rendszerbe belépve lehet lefoglalni az edzést. A foglalkozás előtt négy nappal e-mailben küldjük majd a részletes programot.

Kövess minket Facebookon és Instagramon, hogy elsőként értesülj a legfrissebb információkról!