A 2012-es korosztállyal indul a Europe Select Tournament – ami idén először Budapesten lesz.

Az április 22-24. között megrendezett esemény helyszíne a Mátyásföldi Jégcsarnok lett, nem mellesleg ez lesz a legnagyobb select utánpótlás torna Magyarországon!

Négy csapat Csehországból, két gárda Szlovákiából érkezik – őket pedig két Hungary Talent csapat egészíti ki.

Sorsolás

Ahogy az a sorsoláson is látható, mindenki mindenki ellen játszik, 2x20 perces mérkőzések lesznek, ahol minden félidő külön számít majd. Az első 10 perc futóóra mellett zajlik majd, a második 10 perc pedig tiszta játék lesz.

Aki szeretné élőben látni a legügyesebb magyar, szlovák és cseh 10 éves játékosokat, azoknak érdemes lesz kilátogatni Budapest legújabb csarnokába. Ettől függetlenül természetesen azokra is gondolunk, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak ott lenni személyesen, hiszen minden mérkőzést élő streamen követhetnek az érdeklődők!