Ahogy azt már mindenki tudja, a koronavírus miatt több hónapja nem látogathatják a szülők a gyermek mérkőzéseket sem. Hat éve szervezünk egyre népszerűbb eseményeket, és számunkra kiemelten fontos az, hogy mindenki élvezze rendezvényeket a gyerekektől, a látogatókon át egészen a szülőkig.

Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy az eseményeket a kormány által meghatározott szabályoknak megfelelően tudjuk megszervezni, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy egy dolog még a jégkorongnál is fontosabb, az pedig az egészség. Épp ezért szeretnénk megvárni a januárt és az esetleges új szabályozásokat, ami után el tudjuk dönteni azt, hogy a februárra meghirdetett időpontban szervezzük meg a Gyerek Világbajnokságot, vagy esetleg eltoljuk azt egy szezon végi időpontra, ahol a szülők is velünk tudnak lenni a jégpályán.

Egy dolgot tudunk biztosan: a Gyerek Világbajnokságot meg fogjuk tartani!

Addig is még egyszer köszönjük az eddigi közös munkát és támogatást, sikerekben gazdag boldog új évet kívánva várjuk 2021-et!