Színvonalas, sikeres és élményekben gazdag volt a IV. Gyerek Világbajnokság U9-es és U10-es tornája a Dunaújvárosi Jégcsarnokban, február 9-én és 10-én.

Mindkét korcsoportban izgalmas mérkőzéseket játszottak a csapatok, ráadásul minden játékos rengeteg játékidőt kapott. Ez pedig elengedhetetlen a fejlődéshez ebben a korban, hiszen minél többet játszanak, minél több meccsen lépnek jégre a gyerekek, annál több rutint és tapasztalatot szereznek. Szeretnénk külön megköszönni a szülőknek a hétvégi teljesítményt, hiszen sokan korán reggel, vagy akár egy nappal előbb megérkeztek Dunaújvárosba azért, hogy a gyerekek részt tudjanak venni az egész napos rendezvényen.

Sokan tudják, de nem árt leírni, hogy a Gyerek Világbajnokság alapvető koncepciója az, hogy az eredmény nem fontos. Az egyedüli, ami számít, hogy a gyerekek élvezzék a játékot - nagyon fontos tehát, hogy az edzők és a szülők is segítsenek megérteni a játékosoknak azt, hogy mi a lényege az ilyenfajta versenyeknek. Biztosak vagyunk abban, hogy a gyerekeknek, sőt, a szülőknek is nagy élmény volt mindkét hosszú torna!

A tornákon több ezer fotó készült, amit hamarosan felrakunk az oldalunkra, ahonnan ingyenesen letölthetőek lesznek a képek!

Mi, szervezők pedig már készülünk a következő feladatra, ami nem más, mint az U12-es Gyerek Világbajnokság, ami idén új helyszínen, az Újpesti Jégcsarnokban lesz. Az eseményre még lehet regisztrálni, a nevezési díjat február 20-ig kell befizetni!

Még egyszer köszönjük a támogatóknak, a résztvevőknek, a segítőknek és mindenkinek, aki segített, hogy ilyen színvonalas tornát tudjunk szervezni! Ne feledjétek: nálunk mindenki győztes!