Hungary Talent

Pozsonyban járt az XCBlade Hungary Talent!

2019-11-20 15:36:23

Egy szlovák és egy cseh csapat ellen lépett jégre november 17-én az XCBlade Hungary Talent U13-as csapata.

Az első meccsen, a szlovák Team 21 ellen már az elejétől az ellenfél diktálta a tempót, nekünk pedig egyértelmű volt, hogy ha partiban szeretnénk maradni, akkor a gondolkodás sebességében kell hozzájuk felzárkózni. Nagyon pozitív dolgokat láttunk a jégen, és véleményünk szerint jó edző partnerei voltunk a szlovák csapatnak. A 2x20 perces játékidő elejétől a végéig az ellenfél dominált, nagyon nehéz volt a támadó harmadban érvényesülni, de a torna egyetlen XCBlade Hungary Talent gólját Vén Bendegúz lőtte.

Húsz perc pihenés után már következett is a második meccsünk, az egy évvel fiatalabb 2008-as cseh select csapat ellen, ahol a legjobb U12-es cseh játékosok játszottak. Őszintén szólva óriási különbség volt a két csapat között, olyan játékot lehetett látni, amit a világon kevés helyen játszanak ilyen szinten ebben a korban. Ennek egy 6-0-ás vereség lett a vége az SHS csapat ellen.

Mérkőzések:
XCBlade Hungary Talent - Team 21 (SVK) 1:3
XCBlade Hungary Talwnt - SHS (CZE) 0:6
Team 21 (SVK) - SHS (CZE) 5:4

Itt van a három csapat névsora, viccen kívül nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy ezekből a játékosokból hányan kötnek majd ki a KHL és NHL csapatai között!

SHS Select (CZE)

Filip Vavro 08,
Lukáš Kachlíř 09,
Jakub Vaněček 08,
Radim Mrtka 07,
David Zmrhal 08,
Matyáš Lédl 08,
Richard Halaš 09,
Lucian Bernát 08,
Jaroslav Prchal 08,
Josef Holejšovský 08,
Radek Nejedlý 08,
Marek Šťástka 07,
Marek Balej 08.


Hungary Talent (HUN)

Szirony-Kiss Benedek 07
Nagy Dominik 07
Erdősi Csanád 07
Kis Jani 07
Borbely Benedek 07
Vén Bendegúz 07
Filipkó Bence 07
Borbély Mihály 07
Korpa András 07
Sábián Róland 07
Ipolyszögi Csanád 07
Polgár Lázár 07
Szivák Gergő 07
Karó Levente 07
Hiezl Martin 07
Papp Zsolt 07
Carlson Paul 07


Team 21 (SVK)

Putin Ondrej 07
Adam Kalman 07
Martin Kozák 07
Luka Radivojevic 07
Šimon Obušek 07
Marcus Kršák 07
Michal Svrček 07
Michal Čapoš 07
Marko Požgay 08
Ondrej Husák 08
Matej Čillík 08
Adam Obušek 08
Samuel Mišák 07
David Baláž 07
Adam Truchlý 07


Nagyon szeretnénk sok ilyen meccset játszani, mert csak így lehet fejlődni, ha havonta legalább kétszer tudunk ilyen minőségi ellenfelek ellen játszani!