Az U14-es és U16-os korosztályok az Óbudai jégpályán mérik majd össze erejüket az idei 3on3 Ice Hockey Challenge Tournament keretein belül a mostani hétvégén.

Az első évben, 2019-ben csak magyar csapatok vettek részt a tornán, tavaly először pedig már két csehországi csapat is csatlakozott. Idén a magyar csapatokon kívül két országból, Szlovákiából és Szlovéniából regisztráltak csapatok.

A két héttel ezelőtt sorsoláson egy kicsit változtatnunk kellett, mert a cseh csapatok nem vállalták a tornán való részvételt, így mindkét korosztályban 14-14 csapat fog versenyezni. A csapatokat két csoportba osztottuk mindkét korosztályban, minden csapat hat meccset játszik a csoportjában, utána pedig következnek a helyosztók - mindenki egységesen hétszer lép tehát jégre.

Nagyon örülünk, hogy 2019 és 2020 után 2021-ben is meg tudunk szervezni egy ilyen színvonalas nemzetközi tornát Magyarországon.

A Hungary Talent szervező egyesületnek nagy tervei vannak a 3on3 tornával: pár éven belül több napos tornává nőheti ki magát az esemény, és akár 8-10 országból is érkezhetnek a résztvevők.

Úgy gondoljuk, hogy ez a realitás, csak megfelelő létesítményre van szükségünk, hiszen a támogatói körünk és tapasztalatunk megvan ahhoz, hogy Európa legnagyobb tornáját szervezzük meg Budapesten.

A névadó szponzor, az XCBlade penge gyártó a hétvégén 9% kedvezményt kínál minden résztvevőnek a saját webshop oldalán, aki a 3on3 kódot használja!