A jelenlegi helyzetben semmit sem egyszerű szervezni, az élet azonban nem állhat meg, ezért büszkén jelentjük, hogy sikeresen lezajlott az ötödik Europe Summer Camp!
A Covid miatt Szlovákiában nagyon szigorú feltételek mellett lehet csak megszervezni nyári táborokat. Ehhez különböző engedélyek, hivatalos tesztelés és tekintélyes papírmunka szükséges - épp ezért próbáltuk úgy megszervezni az eseményt, hogy a résztvevőknek csak az edzésekre és a különböző programokra kelljen koncentrálnia. Az Altis Rezort, ahol már mondhatjuk, hogy otthon vagyunk, idén is gyönyörű környezetet és profi körülményeket biztosított számunkra!
Az évek tapasztalataival felvértezve próbálunk minden évben mindent jobban csinálni és finomítani a programon. Idén először buszt indítottunk Budapestről, sokan éltek is a lehetőséggel, mivel idén is - mint az eddigi évek során szinte mindig - 80%-ban magyar gyerekek vettek részt a Europe Summer Campen. Két turnusba (július 11-16. és július 17-22.) összesen nyolc országból érkeztek 7-16 év közötti gyerekek. Így Magyarország mellett jöttek Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Amerikából, Franciaországból, Romániából, sőt, egy mexikói résztvevőnk is volt.
Idén tehát 168 mezőnyjátékos mellett 22 kapus fejlődött - és gazdagodott élményekkel - a táborok során.
Amit idén hiányoltak a szülők, az a napi Facebook és Instagram bejelentkezések, a képek és videók a közösségi oldalakon. Furcsa időben élünk, és bár minden rendben volt a tábor szervezésével kapcsolatos engedélyekkel, de idén semmiképpen nem szerettük volna magunkra felhívni a közvélemény figyelmét a kelleténél jobban.
Így tehát minden posztot, videót és képeket hamarosan elküldünk és feltöltünk a közösségi oldalainkra.
Mindenkinek szép nyarat és sikeres szezont kívánunk!